NESTLÉ : SMARTIES WINTERSPASS: TEJKRÉMMEL TÖLTÖTT CSOKIFIGURÁK SMARTIES DRAZSÉVAL


Úgy látszik a németek is szeretik a Smarties-t, csak míg nálunk főleg figurák találhatók a karácsonyi piacon, náluk inkább a karácsonyfára való gömbök és ezek a töltött csokik jelentek meg. Aminek  szintén semmi funkciója nincs, egyszerűen csak meg kell őket enni és kész.


A csomagolás annyira részletgazdag és túlzsúfolt, hogy bármikor, ha ránézünk, mindig felfedezünk egy-egy új elemet. S a biztonság kedvéért, ahova nem jutott figura, azt teleszórták cukorkákkal.



Belseje nagyon praktikus, a csokikat egyenként becsomagolták nem kevésbé színes papírba. Mindegyiken látható két figura különböző párban, viszont ez koránt sem jelenti azt, hogy a benne lévő csoki is őket ábrázolja.
Eleddig 6 db-ot nyitottam ki. Abban mindössze Télapó és rénszarvas volt. Igaz, maradt még tíz, amiben akár a maradék diótörő, maci és hóember is felbukkanhat.



A csokifélgömbök (3,5 cm széles, 0,7 cm vastag) szépen kidolgozottak, helyes pofival. Mindegyiknek a hátuljában 3-3 Smarties szem található.
Illata kimondottan kellemes és az ízén sem érződik a napraforgó. Aromákban nem túl gazdag, a benne lévő tejkrém sem tesz hozzá sokat, de egy fokkal jobb, mint az itthon kapható tejcsokifigurák.

Ennek a terméknek ismét a cukiságfaktora nagyobb, mint az élvezeti értéke, de azért szerethető!

MÉG TÖBB KÉP A TERMÉKRŐL:


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések