NESTLÉ 13.: SMARTIES GÖMBMIKULÁS


Tádááááááá! Lassan már a Smarties figurák bemutatása folytatásos szappanoperává válik. És itt akkor gyorsan meg is jegyezném, hogy még mindig van kettő. De azt tuti, hogy vége happy end lesz...
Kétség kívül mind között ez a legextrémebb. Sőt, az egész karácsonyi kínálatban is ez. Annyira kilóg a szépen megformázott, csinosan bebugyolált figurák rengetegéből, hogy nem lehet mellette csak úgy elmenni.


Alapvetően nem tudtam eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem. Van benne valami, ami zavar. Talán az, hogy a Mikulás olyan riadtan néz, mintha most nyelné el egy örvény és ő még az utolsó erejével azon van, hogy a gyerekeknek szánt kincseket valahogy a felszínen tartsa.



Míg a többi figura -  viszonylag - részletgazdag volt belül is, erre nem sok gondot fordítottak. Gondolták ez önmagáman is elég mutatós, nem kell erre csicsa.

Elég méretes: fentről lefelé mérve 19 cm, körbe mérve pedig 36,5 cm.
Mindehhez 200 g.



Az egyenlítő mentén könnyedén ketté lehet törni, némi csokitörmelék kíséretében. Mint látható, a csokilencsékkel nem lehetne egy sétányt kikövezni, de a korábbiakhoz képest, talán ebben van a legtöbb.
A csokija még mindig nem az igazi, de beleolvasztva a kakaós pudingba még hasznát vehetjük.



MÉG TÖBB SMARITES:

NESTLÉ TÁBLÁS TEJCSOKI SMARTIES-ZAL 
KICSI TÉLAPÓ, NAGY PINGVIN, HÓEMBER
RÉNSZARVAS, KICSI PINGVIN, SZERENCSEHOZÓ MALAC
 WINTERSPASS



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések