CREMONTE COCOA CREAM: TUBUSOS KAKAÓKRÉM


Mogyoró és egyéb krémek még nem szerepeltek a blogban. Ez az egy édesség, amit nem szoktam vásárolni. De csak azért, mert ezekből egy szuszra egy fél üveggel meg tudok enni, na és pont ez az, ami nem hiányzik.
Csokiknál simán meg tudom állni, hogy 2-3 kockánál többet ne egyek egyszerre, de ezeket a krémeket annyira jó nyalogatni, hogy mire észbe kap az ember, hopp, már el is tűnt a fele.😮

Viszont, most az egyszer nem tudtam ellenállni ennek a csomagolásnak. Ez a nagy lila tubus annyira megtetszett, hogy borítékolva a hirtelen beköszöntő plusz két kg többletsúlyt, megvettem.


 Többnyire a hasonló termékeket üvegbe rakják, ez a megjelenési forma leginkább a kézkrémekre, fogkrémekre, testápolókra jellemző. Ezért, hirtelen megpillantva az édességek között a polcon, azt is hihetnék, hogy a bolti alkalmazott kissé szórakozott, és összekverte a dolgokat.
De, nem! Ez kakaós krém. Ugyan mogyorók is vannak rárajzolna, de ez megtévesztő, merthogy leírás szerint ugyan tartalmaz 1%-nyit, de az akár el is hanyagolható.


Neve olaszosan hangzik, de mint kiderült, Montenegróból származik. Nyilván a Monte innnen jön.
A tubus igen méretes: 24 cm hosszú, és 16 cm duci.
Ebbe pedig 350 g krém fért bele. Annyi, mint általában a többi mogyikrém.


 Az illatában megcsillan a tubusra rajzolt mogyoró, meg némi vajas hatás. Annak ellenére, hogy kakaókrém, nem rossz.
Ellenben ízben annál borzasztóbb. Először édes, aztán, ahogy hőt kap és kezd megolvadni, előjön a tömény napraforgóolaj íze. Ráadásul utóízbe még valami savanykás is feltűnik. Mondanom sem kell, hogy a kakaónak nyoma sincsen, legfeljebb színezőanyagként szolgált. De ezen nem kell meglepődni, mert kb. ez az arány bontakozik ki az összetételből is. A fő alkotóelem cukor és napraforgóolaj.
Míg egy átlagos mogyorókrémben 13% mogyoró van, ebben a kakaó aránya 6,4%, és még van benne 1 % mogyoró is.

Szóval ez csak elrettentő példának jó! Senki ne dőljön be, ennek a mutatós tubusnak, mert ehetetlen!!! A jó oldala viszont, hogy mégsem kell tőle hízni! 😃



MÉG TÖBB KAKAÓS KRÉM KÉPEKBEN:

LEONA-MAKEDÓNIA


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések