SZERB NASIK 6.: BAMBI:CRNA 70% VISNJA: CSERESZNYÉS ÉTCSOKI

Ehhez hasonló terméket eddig is lehetett itthon kapni, a Baron csokinak biztos, hogy volt meggyes étcsokija. Én már csak tudom, mert ettem olyat:)))) Az még nem szerepel a blogban, de a szerb változata most már fog:))))))



Összetételhez méltóan fekete és piros szímű csomagolást kapott.



Upppssz! Úgy látom, valahol megolvadt ez a csoki. De a "sima" részken nagyjából kivehető, mennyi cseresznyére is számíthatunk. Ahogy elnézem, nem túl sokra!Minössze 1,2%-ot tettek bele. Ez alapján semmiképpen nem nevezném cseresznyésnek. Úgy mondanám, nyomokban azt is tartalmazhat.


Szegény őzikék! Egyik-másik sajna nem hőálló! Sebaj, kisvártatva a többi is követni fogja őket az enyészetbe!:)))


Illata nagyon kellemes kakaós,kicsit füstös.  A gyümölcs, ahova jutott ott jó puha, kicsit savanykás. Nagyon jól passzol az étcsokival,ami kicsit kemény, meglepően nem túl keseű, és itt is felfedezhető halványan a füstös ízt. Ez számomra új, még csokinál nem tapasztaltam ilyesmit.Mindenesetre érdekes az összhatás. Persze lehet, hogy csak azért ilyen, mert olyan helyen tárolták, ahol dohányoztak.

Tömege:90 g

100 g 560,1 kcal

Összetétel:  kakaómassza,cukor, zsírszegény kakaópor, vanilin,cseresznye 1,2%
Kakaótartalom: min.70%

Gyártja: Bambi,Szerbia,  http://ukusnidani.bambi.rs/b/?lang=sr&p=cokolada&cp=dark#content


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések