NESTLÉ 10.: EPRES JOGHURT SMARTIES SZÍNES CSOKIDRAZSÉVAL

Haha! Az előbb bemutatott csokidrazsés joghurtnak megvan a Smarties-os változata is:))

Remélhetőleg a csokidrazsék "ősatyjával"- de mindeképpen a legismertebbjével - talán jobban működik a joghurtos duo.


Itt a csomagoláson elsősorban a gyümölcsös jelleg került kiemelésre, míg a másikat a drazsék színes világa ihlette meg inkább.


Ez is összességében 120 g és a csokibogyók mennyisége is ugyanannyi.


Illatában egy fokkal intenzívebb, mint a másik, de az epertől még ez is távol áll. Nehéz is lenne überelni a másikat, hiszen ebbe 4,6 % gyümölcs jutott, míg a másikban 7%-nyi volt. Ott sem érződött, hát itt meg pláne.


Ezek a drazsék kicsit viharvertebbek, viszont a joghurt állaga némileg krémesebb. Ízben nélkülözi az epret, de legalább nem savanyú, így önmagában is meg lehet enni.
Meg kell mondjam, nekem a másik drazsé csokija jobban ízlett. 
A kettő együtt itt sem az igazi. Sőt, talán a savanykás joghurttal eggyel izgalmasabb volt.

Most már biztos vagyok, hogy joghurtot csokidrazséval soha többet nem szeretnék enni!

Termék pontos megnevzése: Epres savanyú tejkészítmény joghurttal, ropogós cukormázzal bevont tejcsokoládéval

Összetétel: joghurt  70,8%, cukor 6%, eper 4,6%, fruktóz, rizskeményítő, aroma, céklasűrítmény, D-vitamin
Drazsé: cukor, kakaóvaj, sovány tejpor, kakaómassza, tejsavópor, búzaliszt, vajolaj, rizskeményítő, napraforgó lecitin, zöldség és gyümölcs sűrítmények (sáfrány, retek fekete sárgarépa, hibiszkuszm citrom), spirulina sűrítmény, méh-és karnauba viasz, természetes vaníliaaroma, invertcukor-szirup

Tömege: 120 g

100 g 162 kcal

Gyártja: Nestlé




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések